|
MVH által megválaszolt gyakran ismételt kérdések a történelmi bázisjogosultsággal kapcsolatban
Fontos látni a különbséget a 2006-ban GOFR növényt tartalmazó parcellák esetében a 2006. december 31-ig történt termőföld hasznosítójának személyében bekövetkezett változás bejelentése (75/2007. MVH közlemény) és a bázisjogosultság jogosultjának személyében bekövetkező változás bejelentése (74/2007. MVH közlemény) között.
Az első a GOFR bázisjogosultság módosítása eset. Ez azt jelenti, hogy a 2006-ban GOFR támogatás alapját képező földterületek vonatkozásában történt hasznosító változást lehet figyelembe venni. Ezért fontos, hogy a 2006. évi területalapú támogatási kérelem szerinti területazonosítási adatoknak kell szerepelniük a K9004 formanyomtatványon és az azt alátámasztó okiraton.
A második esetben a történelmi bázisjogosultság (itt már bármilyen jogosultságról beszélhetünk, nem csak GOFR-ról) jogosultjának változásakor nem kell már területeket azonosítani, hiszen a bázisjogosultság földterülettől független vagyoni értékű jog. Kivételt az az eset képezhet, ha a bázisjogosultságot nem a 2006. évi kérelem alapján szerezte az ügyfél, hanem átruházással/ideiglenes átengedéssel. Ekkor a 106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet 3.§ (2) szerint az átruházással/ideiglenes átengedéssel érintett mértékben a bázisjogosultságban szereplő tevékenységet legalább 2008. december 31-ig fenn kell tartani. (például: Ha egy ügyfélnek van 100 ha földje, amin GOFR növényt termeszt, vagy 100 tehene, és vesz 10 GOFR, vagy anyatehén jogosultságot, akkor nem kell neki 10 ha földet vagy 10 anyatehenet is beszereznie, hiszen a 10 jogosultságnak megfelelő tevékenységet folytatja, de ezt 10 jogosultságra vonatkozóan 2008. december 31-ig fenn is kell tartania. Ha nincs földterülete, anyatehene az ügyfélnek és átruházással/ideiglenes átengedéssel szerez 10 jogosultságot, akkor szereznie kell 10 ha földet, amin GOFR-ot kell termesztenie vagy 10 anyatehenet tartásra, de nincs előírva, hogy attól kell beszereznie a földet vagy állatot akitől a jogosultságot vette.)
Kérdések - Válaszok
1. Kérdés Amennyiben 2006.októberében béreltünk 110 ha szántót. Az előző bérlőtől átvehetjük-e a bázisjogosultságot?
Válasz Ez a kérdés a GOFR módosításra vonatkozik a dátum miatt. GOFR módosítás esetében elfogadható, ha a tulajdonos adta bérbe a földterületet egy új bérlőnek, vagy ha a korábbi bérlő tovább adta a bérleti jogát egy másik ügyfélnek, de ez utóbbi esetben csak akkor, ha a használó váltás a tulajdonos engedélyével történt. Ezt az engedélyt az alátámasztó okiratnak tartalmaznia szükséges.
2. Kérdés Mi a teendő, ha nem akarja átadni 2006-os területalapú támogatás idején hasznosító a GOFR bázisjogosultságot, pedig 2006. december 31-ig hasznosító változás történt?
Válasz A 29/2007. FVM rendelet 62. §(4) szerint a változások alapján módosítani KELL a GOFR bázisjogosultságot, az ügyfél által benyújtott kérelem alapján. A kérelmet mindkét félnek alá kell írnia, mivel az átadónak is nyilatkoznia kell arról, hogy a kérelmen szereplő adatok (területadatok) a valóságnak megfelelnek. Aláírás hiányban hiánypótlásra kerül sor. Amennyiben a hiánypótlási végzésben meghatározott határidő eredménytelenül telik el, a Ket. szabályai szerint az MVH a rendelkezésre álló adatok alapján dönt a kérelem szerinti bázisjogosultságok átírásáról az átvevő javára. (A K9004 kitöltési útmutatóban érdemi vizsgálat nélküli elutasítás szerepel aláíráshiány esetén, de ez a kitöltési útmutató közleményben javításra kerül.)
3. Kérdés Van egy földtulajdonos (A) és egy bérlő (B). A TERA2006-ot „B" adta be, neki lesz megállapítva a jogosultság. A bérleti szerződést azonban úgy kötötték anno, hogy a tulajdonos igényt tart a majdan megállapításra kerülő támogatási jogosultságokra. Ha most külön szerződésben rendelkeznek a jogosultságról, és „A" szeretné azt magához vonni, de a földhasználat a bérleti szerződés értelmében továbbra is „B"-nél marad, akkor „A"-nak a 106/2007. (IX. 24.) FVM rend 3. § (2) bekezdés szerinti tevékenység fenntartási kötelezettséget hogyan kell teljesítenie? A jogosultságot megszerzőnek magának kell a földet művelnie, vagy elég, ha gondoskodik a művelés fenntartásáról pl a földbérlője révén?
Válasz A jogosultságot megszerzőnek (A) magának kell a földet művelnie. Azon a földön kell fenntartani a tevékenységet, amit a jogosultságot megszerző (A) hasznosít.
4. Kérdés Bázisjogosultságot milyen értékkel lehet számítani? Mit ér tulajdonképpen, mire lesz jó 2009-től?
Válasz Nagyon nehéz megállapítani a bázisjogosultság értékét. Az 54/2007 FVM rendeletben vannak a 2007-es támogatási összegek. 2008-at nem tudjuk, 2009-től SPS rendszert vezetünk be, aminek kialakítása folyamatban van.
5. Kérdés Amennyiben 2013-ban lejár a föld haszonbérleti szerződésünk az NFA-val, és nem újítjuk meg, megtarthatjuk a bázisjogosultságot? föld nélkül is jár-e rá majd támogatás? Eladhatjuk olyan termelőnek akinek nincs ugyanannyi bázisjogosultsága mint földje?
Válasz 2009-től új rendszer (SPS), mi lesz 2013-ban? Ez nagyon nehéz kérdés.
6. Kérdés A 2007. október 31-ig postára adott átírási kérelmeket az MVH 2007-re vonatkozóan veszi figyelembe. Ezt követően benyújtott kérelmeket az MVH a 2008-as támogatási évre vonatkozóan bírálja el." ez konkrétan mit jelent? az, hogy 2007-re figyelembe van véve egy adott bázisjogosultság az mivel (milyen előnyökkel) jár 2007-es támogatással kapcsolatban?
Válasz Ha 2007-re kerül figyelembe vételre, akkor 2007-es támogatást ez alapján fizetjük. Ha nincs figyelembe véve, akkor nem kap rá támogatást 2007-ben.
7. Kérdés 2006-ban elhunyt földhasználó hagyatéki ügyét IIER-ben lezártuk, örökösöket és öröklési hányadukat felvezettük. Ekkor a történelmi bázisjogosultságot automatikusan osztjuk az örökösöknek örökösödési hányaduk alapján, vagy jelentsék be K9004 hasznosító személyében bekövetkezett változást bejelentő lapon? Kell-e kérnünk pót hagyatékoltatást?
Válasz Nem kell bejelenteni, automatikus lesz (reméljük) a Gazdába felvezetett adatok alapján. Póthagyatéki nem kell, ha a területalapú rendezve volt benne. A 2007. évi XVII. tv alapján, ha a hagyatéki végzés nem rendelkezik a nem támogatás jellegű jogosultságokról, akkor az az örökös lesz jogosult, aki az ehhez kapcsolódó vagyontárgyat örökölte, illetve a több örökös, megfelelő arányban. Ezért nem kell póthagyatékit kérni, ha történelmi bázisjogosultság nincs benne a hagyatékiban, de az alapjául szolgáló 2006-os területalapú támogatás szolgáló földterület igen.
8. Kérdés 2006-ban elhunyt földhasználó, öröklés felvezetve, majd 2007-ben bérbe adja az örökös a földet. Itt az örökösnek meg kell kapnia a bázis jogosultságot a fenti kérdésre adott válasz alapján, majd a haszonbérleti szerződés alapján már most a K9000 nyomtatványon adjon be átírási kérelmet?
Válasz A földterült bérbeadása 2007-ben független a bázisjogosultságtól. Amennyiben bázisjogosultság átruházásra/ideiglenes átengedésre került akkor kell benyújtani az átírási kérelmet.
9. Kérdés 1 db haszonbérleti szerződés készült, amelyet a földhivatalban irattároztak a földhasználati bejelentés mellékleteként. Elfogadhatjuk-e ha a földhivatal által hitelesített másolatot nyújt be a kérelmező?
Válasz Ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény: 3. § (2) Az okiraton alapuló bejegyzés keletkezteti az átruházáson alapuló tulajdonjogot, továbbá a szerződésen alapuló vagyonkezelői jogot, földhasználati jogot, haszonélvezeti jogot és a használat jogát, a telki szolgalmi jogot, a jelzálogjogot (önálló zálogjogot). 26. § (6) A kérelemhez két eredeti és egy másolati példányban kell csatolni a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot, (...) 52. § (1) A jogok és tények bejegyzéséről, adatok átvezetéséről szóló határozatot - a változás tulajdoni lapon történő átvezetése után - kézbesíteni kell a) a kérelmezőnek az eredeti aláírással ellátott okirattal, ha ezt az okiratot nem kell az állami adóhatóságnak továbbítani,
Tehát elvileg muszáj, hogy legyen neki egy példány, mert a földhivatal visszaküld egyet. ha nem tud eredetit beküldeni, akkor elfogadható a hitelesített másolat, amit közjegyző tud kiadni.
10. Kérdés Ideiglenes átengedésnek minimum 1 évre van értelme a szabályozás értelmében, de mennyi idő a maximum? Úgy gondolom ha a támogatási jogosultság 2 évig működik akkor ez a maximum. Az integrátori tevékenységet folytató gazdálkodó kérdésére azt válaszoltam, gondolja át az ideiglenes átengedést mert a lejárati időtartam után az eredeti jogosultra automatikusan vissza száll a támogatási jogosultság.
Válasz Ez egy kicsit bonyolult. 2009-től új rendszer, de a jelenlegi valószínűleg alapja lesz.
11. Kérdés TERA 2006 kérelmezője haszonbérelt földterületén 2006 decemberében felhagyott a gazdálkodással. Új haszonbérleti szerződés a föld tulajdonosa és az új bérlő között. A K9004 hasznosító személyében bekövetkezett változás nyomtatványon kéri az új bérlő a támogatási jogosultságot. De a haszonbérleti szerződésen a föld tulajdonosa és az új haszonbérlő szerepel, míg a földterület előző használója nem. Ahhoz hogy a jogosultságot a régi használótól átveszi azaz igényli az új használó szerződést kell kötniük? Ez egy külön szerződés, amely a földhasználati szerződést kiegészíti? Ha ezt kérjük helyesen járunk-e el?
Válasz A GOFR növények esetében a 2006. december 31 előtt bekövetkezett hasznosító változásokat a K9004-en kell bejelenteni. Amennyiben 2006 decemberében felhagyott a 2006. évi területalapú támogatást igénylő ügyfél a gazdálkodással, akkor a haszonbérleti szerződés feltételezhetően lejárt. Azt kell bejelenteni, hogy a 2006. évi területalapú támogatást igénylő használatából átkerült a használat az eredeti tulajdonoshoz, és a haszonbérleti szerződést kell mellékelni, mely bizonyítja ezt. Amennyiben még ugyanebben az évben (2006-ban) a tulaj ezt a földterületet újra bérbe is adja, akkor egy újabb K9004-en kell ezt bejelenteni a tulaj és az új bérlő között létrejött szerződéssel alátámasztva. (ezen szerződéseknek kell tartalmazniuk a 2006. évi területalapú támogatás szerinti parcellaazonosítókat.) A régi és az új bérlő így nem kötődik egymáshoz, hiszen a tulajdonos köztük van.
12. Kérdés Van két 2006 évi TERA kérelmünk ahol a támogatási összeget nem fizettük ki és nem is fogjuk, mert nem lesz hagyatékoltatás, mert bérelte a földet és nincs leltározható ingatlana. A területet 2007-ben új használók művelik, és szeretnék a bázisjogosultságot átvenni. De amíg nincs meg hagyatéki végzésben a jogosultság átadására jogosult személy, szerintem addig nem tudjuk elfogadni és átvezetni a jogosultságot. Mivel 2007-ben lett új haszonbérlet ezért átírási kérelemnek nincs jogszerű átadója. Ez a jogosultság az országos tartalék részévé fog válni? Mi módon, mely iratok szükségesek, mivel a jogszerű lemondásra sincs jogosult személy?
Válasz A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. IM rendelet 87. § szerint: 87. § (1) A közjegyző az örökösként érdekelt személy, a végrendeleti végrehajtó vagy a hagyatéki hitelező kérelmére a hagyatéki eljárás lefolytatása, illetőleg a hagyaték átadása nélkül öröklési bizonyítványt állít ki, ha az örökösök között öröklési jogvita nincs, és a) a hagyatékhoz tartozó ingóság értéke a háromszázezer forintot nem éri el; b) a hagyatéki vagyon értéke nem állapítható meg, vagy nincs hagyatéki vagyon, de az örökös vagy más érdekelt az eljárás lefolytatásához fűződő jogi érdekét valószínűsíti;
Az öröklési bizonyítvány alapján megállapítható, hogy ki(k) az örökös(ök), és részükre lesz megállapítva a történelmi bázis jogosultság, csak fel kellene hívni az örökösök figyelmét arra, hogy kérjék a közjegyzőtől öröklési bizonyítvány kiadását. (Ha a bérleti szerződés határozott idejű volt, és nem szerepelt benne megszűnési okként a bérlő halála, akkor az örökösök folytatták a bérleti jogviszonyt, vagy az örökhagyó halála után 30 napon belül a szerződést felmondhatták.)
Mivel az új használó 2007-től jelenik meg ezért Ő már csak megvehetné a jogosultságot.
13. Kérdés Ha valaki 2006-ban a kérelem beadása után elhunyt, és a területalapú már az örökös részére lett kifizetve (tehát a jogutódlás meg lett állapítva ), ebben az esetben már automatikusan az örökösnek állapítjuk meg a bázisjogosultságot, vagy ezt külön kérnie kell a K9002-esen?
Válasz Ha a területalapú támogatás alapján megállapított jogosultságra vonatkozó hagyatékátadó végzés fel van vezetve a Gazdába, akkor a jogutódnak kerül kiküldésre a bázisjogosultságról szóló hatósági Bizonyítvány.
14. Kérdés Amennyiben a bázis jogosultság átadása a 74-es közlemény alapján történik, a szerződésben abban az esetben is szerepeltetni kell-e blokkazonosítókat és a területeket, vagy elegendő-e azt jelölni, ami a formanyomtatványon is szerepel, azaz elegendő-e csak azt szerepeltetni, hogy 10 ha egyes szántóföldi növények támogatása történelmi bázisjogosultság kerül átadásra.
Válasz Elegendő a bázisjogosultságot szerepeltetni, hiszen arról van szó. K9000 formanyomtatványt kell kitölteni.
15. Kérdés Ha valaki elad vagy bérbead területet kötelező-e a bázisjogosultságot is átadni?
Válasz Nem. Kivéve a 2006. december 31-ig GOFR esetében történt hasznosító váltás esetén. Akkor kötelező, de a jogosultság átadást nem kell szerződésbe foglalni, mert a hasznosító váltás (K9004) alapján módosítunk.
16. Kérdés A 74/2007-es közlemény III. fejezetének utolsó előtti bekezdésének mondatát nem tudjuk értelmezni: „Amennyiben nem rendelkezik a termelő annyi dohánytermesztéshez kötött nemzeti támogatási jogosultsággal, amennyi történelmi bázisjogosultságot átruház/átenged, akkor az összes dohánytermesztéshez kötött nemzeti támogatási jogosultság átruházása szükséges."
Válasz Ha 10 bázisjogosultságot akar átadni, de csak 8 dohánytermesztéshez kötött nemzeti támogatási jogosultsága van, akkor ezt mindet át kell adnia.
17. Kérdés Az ezt követő mondatban nem világos, hogy a dohány termelői csoport által vezetett nyilvántartást mivel kell összevetni.
Válasz A történelmi bázisjogosultságot vetjük össze a dohánytermesztéshez kötött nemzeti támogatási jogosultság nyilvántartással, amit a termelői csoportok vezetnek. (51/2006 FVM rendelet)
18. Kérdés A 2008. december 31-ig előírt tevékenység fenntartási kötelezettség vonatkozik-e az anyatehén tartásra is , vagy csak a területalapúra támogatásra?
Válasz Minden bázisjogosultságra vonatkozik.
19. Kérdés A 74/2007-es közlemény 3. oldalán a III. fejezet arról ír, hogy az öröklésnél feltétel, hogy „az átírni kívánt bázisjogosultság az átadó rendelkezzen" itt pontosan mire kell gondolni?
Válasz A közleményből kimaradt egy rag: „az átírni kívánt bázisjogosultsággal az átadó rendelkezzen". Öröklésnél/jogutódlásnál a rendelkezésbe a saját és a bérelt jogosultságok is beletartoznak.
20. Kérdés Öröklésnél amennyiben már meg volt a hagyatékátadó végzés (a legtöbb 2006-os és jónéhány 2007-es esetnél is) akkor póthagyatéki eljárást kell-e azért kezdeményeztetni az ügyféllel, hogy a történelmi bázisjogosultságról való rendelkezés bele kerüljön a hagyatékátadó végzésbe, vagy esetleg az örökölt területek alapján meg lehet-e állapítani a jogosultságot?
Válasz Póthagyatéki nem kell, ha a területalapú rendezve volt. A 2007. évi XVII. tv alapján, ha a hagyatéki végzés nem rendelkezik a nem támogatás jellegű jogosultságokról, akkor az az örökös lesz jogosult, aki az ehhez kapcsolódó vagyontárgyat örökölte, illetve a több örökös, megfelelő arányban. Ezért egyszer sem kell póthagyatékit kérni, ha történelmi bázisjogosultság nincs benne a hagyatékiban. Az egyéb -nem a 2006. évi területalapú támogatás alapján megállapított- bázisjogosultság viszont már nem területhez kötődik. A hagyatékinak tartalmaznia kell a bázisjogosultságról történő rendelkezést.
21. Kérdés Mulasztási bírság kiszabása kötelező-e minden esetben, ha elmulasztják a határidőt? Milyen határok között és milyen szempontok alapján kell a mértékét meghatározni?
Válasz Igen kötelező. Sajnos a mértéke még nincs meghatározva, ezt az MVH elnöke által aláírt VHK fogja tartalmazni.
22. Kérdés A K9000-es formanyomtatvány kitöltési útmutatójában az szerepel, hogy „ amennyiben az átírást még a 2007-es esztendőre kérelmezi, akkor kérelmét legkésőbb 2007. október 31.-ig adja postára. Az ezen időpont után beadott kérelmeket 2008-ra vonatkozóan bírálja el az MVH". Ennek van-e jelentősége a területalapú támogatás esetén. Ugyanis szerintünk ugyanaz a jogkövetkezmény akkor is, ha valaki ezt 2008-ban jelenti be.
Válasz Területalapúhoz kötődően 2007-ben dohány, rizs, és hüvelyes kap bázisjogosultság alapján támogatást. Ezeknél érdekes a határidő. GOFR 2008-tól kap bázisjogosultság alapon támogatást. GOFR-ra a 2008. szeptember 30-i határidő értelmezhető. Egy példa: ha van 10 hektárnyi rizs jogosultságom, és ehhez 2007. október 30-án veszek még ötöt, és aznap be is adom a K9000 átírási kérelmet, akkor 2007-re 15 hektárnyi rizs jogosultság után kapok majd pénzt. Ha viszont az eredeti 10 hektárhoz csak 2007. november 2-án veszek még ötöt, akkor 2007-re csak 10 hektár után kapok majd pénzt...
23.Kérdés Ha a területalapú támogatás esetén valaki fellebbezett, akkor ez hogyan érinti a bázisjogosultság megállapítását? Amikor a határozatot készhez kapja, onnan van 15 napja a bejelentésre?
Válasz A bázisjogosultságot akkor tudjuk megállapítani, ha van 2006-os jogerős megállapított terület. Ha a jogosultság átírását 2007. okt. 31-ig kezdeményezik, akkor 2007.-re írjuk jóvá, ha az után, akkor 2008-ra. Az ügyfelek azonban mindenképpen kezdeményezzék az átírást a szerződést követő 15 napon belül. És különösen mindenki tegye meg a 75/2005 közlemény szerinti bejelentéseket a GOFR hasznosító változásban október 31-ig!
24. Kérdés Ha a bérlő személye megváltozik, akkor ezt hogyan lehet átvezetni? Először ki kell tölteni egy K9000-est amiben visszaszáll a tulajdonosra, majd és új nyomtatványon a tulajdonos jelenti be az új bérlőt?
Válasz Meg kell különböztetni a föld és a bázisjogosultság bérlését. - Bázisjogosultságnál K9000 formanyomtatványt kell kitölteni. - Földbérlés csak a GOFR esetében értelmezhető. A 2006. évi területalapú támogatás aléapján megállapított hasznosító váltást kell bejelenteni a K9004-en amennyiben az 2006. december 31-ig történt. Két K9004-est kell kitölteni, az előző bérlőről a tulajra, majd a tulajról a következő bérlőre. Vagy egy K9004-et, ha bérlő adja tovább bérletbe a földet, de akkor a tulajdonos engedélyét tartalmaznia kell a szerződésnek.
|