Agrárinnovációs- és biotechnológiai fejlesztési programokra lehet pályázni

Két új pályázati konstrukciót hirdetett meg, együttesen 18 milliárd forint értékben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a magyar tudományos eredmények nemzetközi terjesztése, illetve a digitális gyártástechnológiai, az agrárinnovációs és biotechnológiai fejlesztési programok ösztönzésére.

A Jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatása (elérhető itt) című felhívásra olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező kutatók és kutatócsoportjaik pályázhatnak, akik 2014. január 1. után tettek közzé eredeti kutatási eredményeket, amellyel a szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A Versenyképességi és kiválósági együttműködések keretében (elérhető itt) pedig új digitális gyártástechnológiai, továbbá  agrárinnovációs- és biotechnológiai fejlesztési programok megvalósítására nyílik lehetőség a közép-magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények konzorciumainak. A konstrukcióban a vállalkozások konzorciumvezetői szerepvállalása fontos feltétele a pályázat benyújtásának. 

Az NKFIH  2015-ben egységes versenypályázati rendszert alakított ki a kutatás-fejlesztés és innovációs (KFI)  célú uniós fejlesztési források és a hazai Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) forrásainak koordinált, célszerű, hatékony és értékteremtő felhasználására. A NKFI Hivatal közreműködésével meghirdetett felhívások keretében 2020-ig mintegy 1200 milliárd forint áll rendelkezésre KFI célokra uniós és hazai forrásból.

 (Forrás: nak.hu)

2017-02-14T14:28:56+00:00